Aki öt tálentumot kapott (részlet), Reformátusok Lapja

Nem tudott középszerű lenni. Sokan szerették, kevesebben értették, és még kevesebben értettek vele egyet. Sokan haragudtak rá. Miért? Mellette nem lehetett közömbösnek maradni. Kereste az igazságot. Szenvedélyesen és józanul, szelíden és kíméletlenül. És megtalálta. És tovább kereste a gyermekek és a tudósok kiapadhatatlan kíváncsiságával. Nem elégedett meg a tegnapi igazságokkal és a tegnapelőtti válaszokkal, a reformátorok hitvallásaival, még tovább és tovább kutatott, hogy egészen visszaérjen a názáreti Jézusig. Szüntelen reformálni akarta az egyházat, mert ő maga tudott és akart re-formálódni, azaz mindig visszaalakulni arra az istenarcra, amit Teremtőnk adott nekünk.

Nem volt tévedhetetlen, soha nem is igényelte magának ezt. Tudott formálódni, alakulni, megújulni a Szentlélektől kapott látások nyomán. Gyakran mondta, hogy mindig csak az utolsó 5 évben elmondott és leírt igazságait vállalja, az előzők lehet, hogy korrekcióra, helyreigazításra szorulnak. Ehhez az állásponthoz csak a nagy tudósok alázata és szabadsága hasonlít. Szabad ember volt, akit nem korlátozott az emberek tetszése vagy bírálata. Magasra tekintett, látása előre mutatott, messze megelőzte korát – legalábbis a hazai egyházi gondolkodásban. 

A messzire látók, a nagy emberek magányossága jellemezte, de ő szeretett és tudott egyedül lenni. Éjszakánként órákat töltött el ébren: imádkozott, meditált, Isten előtt volt – ezek voltak a legkedvesebb órái. Ezekből születtek aztán írások és előadások.

Kutató, tudós típusú teológus volt, de nem öncélúan teologizált, hanem azért, hogy abból „kenyér”, lelki eledel szülessen a hívő emberek számára. Hinni és gondolkodni – számára nem ellentmondást jelentett, hanem a teljes életet. Haláláig olvasott (németül, franciául és angolul), s mesterien tudta egyszerűen megfogalmazni és összefoglalni a legbonyolultabb tudományos munkákat is. Tanulmányait egybevetette saját, eredeti gondolataival és azt tanította, amit maga is hitt. Írásainak és igehirdetéseinek célja volt: arról írni és szólni, ami a mai ember életét segíti. Azért szerette és tanulmányozta a pszichológiát, mert a ma emberének problémáira keresett feleletet.

Nem volt számára „tabu” téma. Ezért tudtak emberek lelkigondozói szobájában megnyílni előtte – nem botránkozott meg. Nem ítélkezett, meghallgatott. Tanácsot ritkán adott, mert tiszteletben tartotta az emberi szabadságot. Nemrégiben így fogalmazta meg lelkigondozói tanítását: „szenvedni szabad, szenvedést okozni nem szabad”. Tudott együtt érezni és együtt szenvedni. Ezt a tulajdonságát csak azok ismerhették, akik személyes közelségbe kerültek vele.